És hogy mi lett Clarke seriffel ezután? Nos, néhány nappal az adást követően még felszólalt egy republikánus kongresszuson – bár egyébként demokrata színekben indult a seriffválasztáson –, aztán kicsit több mint egy évvel, és számos botránnyal később lemondott tisztségéről. 2018 elején elvégezte a szükséges javításokat a mesterszakos szakdolgozatán, amivel korábban plágiumgyanúba keveredett. Eközben szerepet vállalt egy Trump-közeli politikai akciócsoportban, és közben alkalomadtán a médiában is megjelent – mint például 2020. május 29-én a jobbos Newsmax TV egyik beszélgetős műsorában.
Clarke szerint nem kellene elhamarkodottan ítélkezni a minneapolisi esetről. „Ez egy anomália, ha az adatokat nézzük” – mondta az egykori seriff (hangsúlyozva, hogy nem tiszte védeni az intézkedő rendőröket). David Clarke úgy látja, hogy a hatóságoknak nem érdemes elsietniük az ügy kivizsgálását, mert ha hibáznak, könnyen lehet, hogy elveszítik az ügyet.
„Én azért nem néznék mindent a rassz szemüvegén keresztül” – mondta Clarke arra a felvetésre, hogy esetleg több fekete rendőrt kellene alkalmazni, hogy a minneapolisi incidenshez hasonló eseteket elkerüljék a jövőben. „Vannak ügynökségek, ahol nagyon sok fekete tiszt van, és mégis történnek ilyenek.” A seriff úgy látja, hogy a rendőröket alaposan kiképzik, hogy elkerüljék az őrizetbe vettek esetleges halálát, de az előfordulhat, hogy a tisztek néha olyan dolgokat csinálnak, amikre nem tanították meg őket. Az igazságszolgáltatást pontosan az ilyen esetekre találták ki – magyarázza Clarte, aki nem aggódik amiatt, hogy megfelelő büntetésben részesülnek-e a rendőrök. Szerinte nem a kiképzés, hanem inkább a taktika volt hibás, amit alkalmaztak: „Néhány rendőr ott állt, és simán mondhatta volna, hogy »Hé, hagyd felülni!«, de szó sem volt ilyesmiről!”
Egy másik interjúban Clarke rámutatott: a minneapolisi intézkedés alapján rendőrségi reformot hirdetni „kapóra jöhet”, de a probléma valójában nem a rendőrséggel van. Az ex-seriff szerint a „bohóckodás” kategóriájába tartoznak azok a javaslatok, amik szerint meg kéne szüntetni a rendőrséget, vagy legalábbis annak finanszírozását: „A legnagyobb vesztesek a bűnözés uralta gettókban elő szegény feketék lesznek.
A rendőrség az egyetlen, amely köztük és az erőszakos bűnöző ragadozók között áll”
– jelentette ki a WND-nek.